
[8].jpg)
Ilyen
lett:
A
fogyasztó és alakformáló kezelések után
– 20 kg-al könnyebben – Erika örömtől sugárzó arccal, boldogan vállalja
megújult önmagát. A fényképfelvételek és
a film rögzítése idején Erika
45 kg
. Kezdetben hetente kétszer, majd egyszer látogatta
a kezeléseket. 34 alkalom után súlya 45 kg-ra
csökkent, alakja pedig elnyerte végleges formáját.
Az utolsó kezelés óta 4 év telt el, azóta változatlanul
tartja súlyát
és formáját.
Erikát
azért választottam, mert kevés izomzatú hölgy lévén
jól láthatjuk, hogy nem a sportolás által kidolgozott
izomzat tartja feszesen a bőrt, hanem az alkalmazott
masszázs-technikának és a teljes értékű gyógynövényeknek
köszönhetően maga a bőr szövetállománya vált újra
rugalmassá és feszessé – ennek köszönhetően
nem alakultak ki striák és a kövérség miatti narancsbőr
is teljes mértékben megszűnt. A bőr turgora a test egész
felületén kifogástalan lett.

- A hónalj alatti, illetve a mellek mögötti
területen kialakult „zsírfülecskék”
maradéktalanul eltűntek, az irha réteg újra egészséges
lett, a felette elhelyezkedő felhám pedig simán és
egyenletesen simul el, ráncok és megereszkedés sehol
sem alakult ki.

-
A comb és a fenék minden esetben különös
gondoskodást és figyelmet igényel, amennyiben eredeti
formájában – amilyen még az elzsírosodás előtt
volt – kívánjuk helyreállítani. Nagy kiterjedésű
félköríves és hosszanti elhelyezkedésű elliptikus
alakú területeken kell úgy beavatkozni, hogy miközben
a fenék és a comb külön-külön visszanyerik eredeti
formájukat, együtt is formálódjanak, mivel a
legmagasabb esztétikai minőség a cél. Az itt látható
felvételek tanúsítják ez tökéletesen megvalósult.

- A többi testtájékkal összehasonlítva
talán legkritikusabb terület a has. A gyomor folyamatos
tágulása során olyan mérvű alakváltozás következik
be, ami a legtöbb esetben igen káros hatással van a bőrre.
Erika ráadásul szült is, ami még komolyabb próbatételnek
veti alá a bőrt. A kitágult és megereszkedett bőr
eredeti állapotba való visszasegítése, valamint megfelelő rugalmasságának elérése álló és fekvő
állapotban egyaránt elengedhetetlen. A fekvő és álló
fényképfelvételeken, illetve a filmen is jól látható,
hogy Erika hasa minden részletében – akár oldalról,
akár elölről nézzük – kifogástalan alakúra
formálódott.


- Öltözködés szempontjából nagyon
fontos, hogy a testhez simuló ruhák is feszesen álljanak.
Ennek érdekében a mellkas és a hát bordaíveit,
illetve az ide ízesülő izomzatot arányosan kell kialakítani
– akár addig is elmehetünk, hogy épp csak a
csontozatra feszülő finoman rugalmas bőrréteget
hagyjuk meg és a zsírt teljesen eltüntetjük. Erika
ennek is iskolapéldája a felvételek tanúsága szerint.

- A két kar,
főként a felkarok megkívánják,
hogy a legapróbb részletekig eldolgozzuk az izomzat
egyenetlenségeit, és a belső oldalon „lifegő”
kinyúlt bőrt is feszes és ráncmentes állapotban kell
helyreállítanunk – mert az ujjatlan ruhákban csak
így mutatnak kifogástalanul. Erika ebben sem szenved hiányt.

- A combok külső és belső oldala egyaránt
visszanyerte régi alakját a „bricsesz” zsírdombocskája
teljesen eltűnt, a belső oldalakon már nem súrlódnak
egymáshoz a „zsírfülecskék”
- Sokszor hallottam vendégeimtől olyan
elkeseredett megjegyzéseket,
amelyek a has bőrének – főként a köldök alatti
részének – kinyúlt és megereszkedett állapotára
irányultak ülő testtartásban. Nem kis munkával - a
kezelés során felhasznált gyógynövények és speciális
alakformáló krémek segítségével – ez is tökéletesen
kiküszöbölhető.

|